|
A
SCADA Kft. 1995-ben alakult, és folyamatos ipari technológiák automatizálásával
foglalkozik. Ez elsősorban bonyolult technológia sorok (pl. olaj-, gáz- és
finomvegyipari rendszerek) folyamatszabályozását, automatikus működtetését,
adatok gyűjtését jelenti. A rendszerek bevezetése, működtetése és karbantartása
mellett foglalkozunk új rendszerek fejlesztésével is. A SCADA Kft, megalakulása
óta végzi – a projekttevékenységhez kapcsolódó – folyamatirányító,
mérés-adatgyűjtő berendezések tervezését, kivitelezését és üzemeltetését. Cégünk folyamatos és egyre dinamikusabb fejlődése révén sikerült elérnünk a tavalyi árbevételünk megduplázását, amely 2007-ben meghaladta a 850 millió Ft-ot. Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy partnereinknek nem egyszerűen termékeket vagy szolgáltatásokat, hanem teljes
infrastruktúrát és az ehhez kapcsolódó összetett megoldáscsomagot kínálunk. Az
ezzel kapcsolatos projektjeink száma meghaladja a százat. Néhány kiemelt
projekt ezek közül: -Közúti
és vasúti folyékony szénhidrogén-termék töltőtechnológia irányítástechnikai és
információtechnológiai rendszerének tervezése, kivitelezése – MOL Nyrt. -Villamos
fogyasztásmérők távleolvasását biztosító PLC / PC bázisú adatgyűjtő,
informatikai rendszer tervezése, kivitelezése szivattyútelepekre a Körös-vidéki
Vízügyi Igazgatóságnál. -Napelemes
energiaellátású terepi PLC-s adatgyűjtő és rádiós adatátviteli rendszer
telepítése a Hajdúszoboszlói Földalatti Gáztárolóra.
A társaság tulajdonosai, vezetői, alapképzettségeiknél fogva
automatizálási üzemmérnökök 25-27 éves olaj és gázipari technológiák
környezetében eltöltött irányítástechnikai gyakorlattal, akiket jól kiegészít
további nyolc tagú fiatal mérnök gárda (villamos mérnökök, informatikus
mérnökök, és automatizálási mérnökök).
A technikusok is az olaj- és gázipari technológiák széleskörű mérés- és
irányítástechnikai berendezéseinek jó ismerõi, gyakorlott, rutinnal rendelkező
szakemberei.
|